2024. december 22.
Munkaerőhiány a Balatonon

Munkaerőhiány a Balatonon

Hamarosan itt nyár, nagyon sok vendéglátós azonban még mindig keresi az alkalmazottakat az idei szezonra.

– Nagyon nehéz szakképzett munkaerőt találni, mi már január-február környékén elkezdtük keresni az embereket – mondta Zeleiné Kuti Melinda, a Szárszó Étterem vezetője. – Több nyugdíjas is dolgozik a konyhánkon, akik korábban is szakmabeliek voltak, így nem idegen tőlük a balatoni vendéglátás. Négy-hat órába jönnek dolgozni hozzánk, ez így nekünk is jó. Emellett három végzett felszolgálónk van, akik csak a nyári szezonra jöttek haza, télre pedig visszatérnek Ausztriába dolgozni. Ők tanítanak be három egyetemistát is, akik azért jöttek hozzánk, mert tanulmányaikhoz van szükségük van pénzre. Úgy gondolom, hogy júniusig nagyjából megvagyunk emberekkel, de júliustól a szezon végéig még egy diákot keresnünk kell majd.

 A vidékről érkezőnek biztosítanak szállást és étkezést is.

– A fiatal dolgozókat inkább ismerős, ajánlás révén szereztük, hirdetés alapján kevésbé működik ez – mesélte Melinda. – Dolgozik nálunk egy idősebb rokon házaspár is, ők például Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek. De épp a napokban beszéltem egy hölggyel, aki az idén megy nyugdíjba, ő már a jövő szezonban szeretne hozzánk jönni dolgozni.

 Hasonló tapasztalatokat osztott meg velünk Csibrák Károly, Halas Karcsi Büféjének vezetője is.

– Nagy gond a munkaerőhiány, még a mi csapatunk sem teljes a nyárra. Tavaly Kelet-Magyarországról volt nálam dolgozó, akinek albérletet is biztosítanom kellett. Már az sem feltétel, hogy legyen rutinja a jelentkezőnek, tavaly is volt nálunk két lány, akik még sosem dolgoztak ilyen helyen, de jól megállták a helyüket. Egyébként is hamar be tudnak tanulni: pultban kell kiszolgálni, mosogatni, leszedni a terítéket, ami nem szakmunka. Annyiból szerencsések vagyunk, hogy nálunk van, aki süsse a halat, a fiammal ketten dolgozunk a konyhán. Több helyütt viszont az is hiányzik, aki a szakmunkát végezné el.

Megosztás