Paktum az állástalanok és a munkaadók között
- Gazdaság
- 2018.04.5
Eddig 395 munkakereső került be a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum programjába és közülük már 130-an el is helyezkedtek. A projekt lezárásáig több, mint 1200 somogyit terveznek elérni, és a tervek szerint ötszázan jutnak majd újra álláshoz.
A Paktum hét megyei programnak nyújt szakmai segítséget. Tavaly 53 munkaerőigény érkezett 21 megyei foglalkoztatótól, 2018-ban pedig már eddig is 18 álláshelyre keresett munkavállalót 10 somogyi cég. A beérkező igényeket a Paktumiroda a Somogy Megyei Kormányhivatalnak továbbítja, amely aztán különböző foglalkoztatási projekteken keresztül kiközvetíti az álláskeresőket.
– A somogyiak mostanra már tudják mi az a Megyei Foglalkoztatási Paktum – mondta Huszti Gábor az Irányító Csoport elnöke. Fontos célunk volt, hogy élő kapcsolat legyen munkáltatók és munkavállalók között, s köztük a hidat a Paktum résztvevői képezzék. Ez jó úton halad.
– A munkáltatók maguk megkeresnek minket igényeikkel – tette hozzá Huszti Gábor. A nagyatádi kórház például 28 ápolóra jelentett be igényt. De szeretnénk hamarosan beindítani Fonyód környékén egy 22-28 fős vagyonőr képzést is. Dél-Somogyból pedig gyógynövény gyűjtő és feldolgozó képzésre érkezett igény. A képzések megvalósításával sincs gond, hiszen a szakképzési centrumok vezetői is részt vesznek a tanácskozásokon, s forrást kaptak a feladataik ellátására.
A képzések kialakítása során azonban fontos figyelembe venni a munkaerőpiac igényeit, s várható alakulását. A somogyi munkerőpiacra jellemző, hogy több a női mint a férfi munkavállaló, viszont az a tapasztalat, hogy a hölgyek jobban képzettek, értékesebbek a munkaerőpiac szempontjából.
A jövőben várhatóan az elvándorlás tovább nő és az ipar átalakulásával átértékelődnek a pozíciók is, ahogyan új kompetenciákra lesz szükség. Növekedni fog a kevésbé elterjedt foglalkoztatási formák részaránya, mint a távmunka, vagy a munkakörök megosztása. Ezekkel együtt növekednek a területi hátrányok, ezekre kell felkészülnie a munkaerőpiac szereplőinek.