Új közlekedési csomópont épül Kaposváron
- Gazdaság
- 2018.05.22
Intermodális csomópont épül Kaposváron, amely során a közösségi közlekedés is fejlődni fog. A beruházás nettó 11,97 milliárd forintból valósul meg, 2020-ban várható az átadás.
A beruházás ünnepélyes alapkőletételén Szita Károly Kaposvár polgármestere beszédében úgy fogalmazott, a város életében a legnagyobb közlekedési beruházás kezdődik el. A fejlesztés csaknem 32 ezer ember életét könnyíti majd meg - tette hozzá.
A polgármester kiemelten szólt arról, hogy a projekt részeként új felüljáró épül, amely közel 130 év után ismét összeköti Kaposvár vasút által kettészelt két városrészét.
Veszprémi László, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese beszédében kifejtette, Kaposvárnak közlekedési szempontból is különleges helye van a régióban, ezt a szerepét több vasúti fejlesztés is erősíti. Ezeknek köszönhetően például a főváros és Kaposvár között 20 perccel csökkent a menetidő.
A NIF tájékoztatása szerint a projekt révén a meglévő helyi és távolsági autóbusz-pályaudvarok közös helyre és kiszolgáló épületbe költöznek, közvetlenül a vasútállomás mellé, amellyel közös peron is létesül. Az intermodális csomópont kialakításából adódóan az utasok jóval könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben szállhatnak át autóbuszról vonatra, helyi járatról távolságira. Az utas-tájékoztatás is összehangoltan, egységes felületen történik majd.
Az új közlekedési központ részeként egy kétsávos körforgalom épül a vasútállomás épületének közelében. Nagyobb gyalogosfelülettel, több növénykiültetéssel átépül a város Petőfi tere. Innen indul majd egy új gyalogos-kerékpáros felüljáró, amely kapcsolódik az új közös helyi és helyközi buszpályudvar épületéhez is. A felüljáró 8 méter széles és 260 méter hosszú lesz. Új parkolóhelyek is létesülnek. A projekt elkészültével rövidülnek és egyszerűsödnek az átszállások a vasúti és a buszos, a távolsági és a helyi közlekedési eszközök között, csökken a közlekedési terhelés a belvárosban és javul a parkolási helyzet.
A projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban, uniós és hazai forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Swietelsky Építő Kft.- Swietelsky stavební s.r.o közös ajánlattétele nyerte el.