2025. szeptember 8.
A Mikulás után a Nyuszi is hozott szemüveget a rászoruló gyerekeknek Kaposváron

A Mikulás után a Nyuszi is hozott szemüveget a rászoruló gyerekeknek Kaposváron

Egy év alatt összesen száz nehéz körülmények között élő gyermek kap szemüveget Kaposváron a Lions Club jóvoltából. A kaposvári Lions Club 2001-ben alakult, 17 éve végez karitatív tevékenységet. Kiemelt céljuk a rászorulók segítése, kifejezetten látásukat szeretnék javítani.

Huszonötöt a lappföldi Mikulás látogatásakor megkapták már a rászorulók, most pedig újabb huszonöt készült el. A gyerekek egy előzetes látásvizsgálaton vettek részt – mondta el Vargáné Bíró Éva, a szervezet tagja.

– Ahogy beszélgettem a gyerekekkel, kiderült, van, aki még sosem volt moziban. Sok gyereknek már régóta meg volt a receptje a szemüvegre, de anyagi okok miatt nem tudta kiváltani. Volt, akinek mindössze fél dioptriás, de olyan is akadt akinek tizennégyes kellett.

– Nagyon büszkék vagyunk a kaposváriakra, mindig jó híreket kapunk, olyan rászoruló közösség mögé állnak a tagok, akik valóban megérdemlik, hogy támogassák őket – mondta el Koleszár Péter, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója. Hozzátette: ahhoz, hogy a program megvalósulhasson, szükség van támogatókra, akik adományokkal hozzájárultak a jelentős költségekhez.

A kaposvári szervezet tagjai 2017 októberében szemüvegkeretek gyűjtésébe kezdtek, így sikerült több száz darabos készletet beszerezni. Október végén elindultak a szemészeti vizsgálatok, melyek idén márciusban fejeződtek be. Szombatonként a Kaposvári Nagypiacon a klub tagjai a korábban gyűjtött használt ruhákat, játékokat árusítják. A bevételből szintén szemüveg készül. 2018 május végén a Rippl-Rónai Fesztiválon jótékonysági virágvásár és retro véradás keretében folytatódik az adománygyűjtés.

2018. júniusától keresik meg a további 50 rászorulót, akiknek folyamatosan biztosítják a szemészeti szűrést, majd ez év végéig térítésmentesen a szemüvegeket.

Kép forrása: sonline.hu

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.