A Rádió Most Kaposvár is támogatást kap
- Közélet
- 2018.05.18
A médiatanács a héten döntött az idei rádiós támogatás összegéről és kezdeményezett felekről.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Kommunikációs Igazgatóság közleménye szerint a testület 73,9 millió forintot ítélt oda 22 helyi, illetve körzeti rádió 25 hír-, szolgáltató vagy tematikus magazinműsorának egyéves támogatására a Magyar Média Mecenatúra Program keretében rendszeresen jelentkező rádiós műsoroknak meghirdetett pályázat első fordulójában. A támogatott kereskedelmi rádiók között van a a Rádió Most Kaposvár két műsora, a kiskőrösi Kunság Rádió, a fehérgyarmati székhelyű Rádió Som, a miskolci Rádió M, a gyöngyösi FM7 Rádió, a Tamási Rádió és három - a zalaegerszegi, a pécsi és a békéscsabai - frekvenciával a budapesti székhelyű Rádió 1.
A közösségi rádiók közül támogatja a testület a miskolci Csillagpont Rádiót és a szintén miskolci székhelyű Európa Rádiót a sátoraljaújhelyi és a debreceni frekvenciához köthető két pályázatával, a szentgotthárdi székhelyű Radio Monostert, a fővárosi Mária Rádió két műsorát, a Magyar Katolikus Rádiót, az InfoRádiót, a Klubrádiót és a Trend FM két műsorát.
A kisközösségi állomások közül támogatásban részesül a Rádió Törökszentmiklós, a nyíregyházi Mustár Rádió, a székesfehérvári Alpha Rádió és a szombathelyi Credo Rádió.
A tanács továbbá tudomásul vette és a hatósági szerződésekben átvezeti azt a - médiatörvény alapján kötelező - bejelentést, amely a kiskunmajsai és a kiskunfélegyházai Sirius Rádió médiaszolgáltatójának cégadatváltozásairól szól, eszerint a Félegyházi Hírlap Kft. egyedüli új tulajdonosa a Radio Plus Kft.