Hello Közélet
Együtt: nem csak tettetni kellene az együttműködést
- 2018.04.6
A párt szerint ha az ellenzéki pártok nyernek, akkor is csak koalíciós kormányt tudnak alakítani, és egy ilyen kormányban az Együttnek is helye van.
A párt szerint ha az ellenzéki pártok nyernek, akkor is csak koalíciós kormányt tudnak alakítani, és egy ilyen kormányban az Együttnek is helye van.
A lemondott jelölt nevét „lehúzzák” a szavazólapról, és a jelölt kieséséről a szavazatszámláló bizottság a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen is tájékoztatja a választópolgárokat.
Álhírnek nevezte Orbán Viktor az MJVSZ veszprémi közgyűlésén a kormány kistelepülési önkormányzatok megszüntetésére irányuló terveit. Emellett bejelentette a "Modern falvak" program meghirdetését, amelynek célja kifejezetten a kistelepülések fejlesztése és megerősítése lesz.
A megkérdezettek 43 százaléka látja úgy, hogy a Jobbik a kormánypártok legerősebb riválisa.
Közel háromszázan vettek részt az "ünnepi" demonstráción, jobb középiskolai oktatást követelve. A demonstráción Vekerdy Tamás pszichológus levelét is felolvasták.
Tizennégy egyéni jelölt indul a mandátumért a Siófok központú választókerületben. A Jobbik jelöltje, Potocskáné Kőrösi Anita, a baloldali pártok Magyar György ügyvédet indítják, míg a kormánypártok Witzmann Mihályt.
Az első jazz pénteket április 13-án tartják a Szivárvány Kultúrpalotában.
Az LMP új adórendszerével az ország 90 százalékának helyzetén javítana, valamint segítenék a társadalom peremére szorultakat visszakerülni a többségi társadalomba. A párt nem engedné, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni a környezeti szempontokat és az emberek egészséges környezethez való jogát.
Több zöldterület lesz, fejlődik a kikötő, mindeközben pedig megmarad a szabadstrand.
Breaking news! Vona Gábor utána eredt, majd tetten is érte zaklatót.
A leggyakoribb hiba, hogy a Nemzeti Választási Irodához visszaérkező boríték nem tartalmazza az azonosító nyilatkozatot, illetve hogy hiányosan vagy rossz adatokkal töltötték ki.
Évértékelőt tartott a Kaposvári Törvényszék. Tavaly csökkent ugyan a bíróságra beérkezett ügyek száma, de így is meghaladja az országos átlagot, hangzott el az összbírói értekezletet követő eseményen.
Egy év alatt összesen száz nehéz körülmények között élő gyermek kap szemüveget Kaposváron a Lions Club jóvoltából. A kaposvári Lions Club 2001-ben alakult, 17 éve végez karitatív tevékenységet. Kiemelt céljuk a rászorulók segítése, kifejezetten látásukat szeretnék javítani.
A Fidesz azt gondolja, hogy mivel sikerült elültetnie a félelmet az emberekben, így megszilárdította a hatalmát, ez a fegyver azonban könnyen visszaüthet, akár egy nap alatt is. Ahogy Mérő László matematikus fogalmazott a hvg.hu-n publikált írásában: „Ha egyszer besokallunk, akkor hirtelen minden megváltozik”.
Visszaléptetésekről állapodott meg országszerte az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt, hogy a kormány leváltható legyen.
A pártszövetség tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel és az Együtt-tel, felajánlva a Budapest belvárosi, a csepeli, a gödöllői és a szekszárdi jelöltjük visszalépését, ha a másik két ellenzéki párt nem indít jelöltet egyetlen nyerhető körzetben sem - jelentette be a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott kampányrendezvényen.
Az új rendelő körülbelül 10 ezer ember ellátását teszi színvonalasabbá.
"Elszámoltatásért és kivizsgálásért kiált, hogy miután a magyar állam 219 millió forintnyi közpénzből felújította a noszvaji Tündérkert Hotelt, a szálloda Semjén Zsolt botrányos svédországi rénszarvas-orvvadászatát finanszírozó vállalkozóhoz került" - így fogalmazott közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.
Megkezdődött a hajózási szezon a Balatonon. A Balatoni Hajózási Zrt. az előző kettő után idén is erős szezonra számít.
Mindössze egy napja megy a Balatonnál a viharjelzést, de egy embert máris ki kellett menteni a vízből.
© 2024 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés