2024. október 11.
A FIAT fennállásának első 125 évét köszönti, és mosolyogva tekint a jövőbe

A FIAT fennállásának első 125 évét köszönti, és mosolyogva tekint a jövőbe

A torinói Lingotto épület tetején kialakított „La Pista 500” park adott otthont a 125 éves Fiat születésnapi ünnepségének: a „Mosolyogva tekintünk a jövőbe” elnevezésű rendezvénynek

Az 1899. július 11-én alapított FIAT egyike a világ legrégebben működő autóipari márkáinak; ami pedig a jövőt illeti, az az eddigieknél is ragyogóbbnak ígérkezik. A FIAT vezérigazgatója, Olivier Francois vázolja a FIAT következő évtizedre vonatkozó jövőképét.

A Pinacoteca Agnelliben immár megnyitott új Casa FIAT kiállítás a márka történetét és a Lingotto épülethez fűződő kapcsolatát térképezi fel.

Dolce Vita hétvége Budapest tengerpartján: felejthetetlen szülinapi hétvége a Lupa Beachen

A rendezvény az alábbi linken követhető nyomon.

Ezekben a pillanatokban ért véget a FIAT 125. évfordulójára szervezett „Mosolyogva tekintünk a jövőbe” rendezvény a torinói Lingotto épületben. Az esemény egyszerre ünnepelt egy olyan évfordulót, amit kevés autógyártó él meg, és köszöntötte egy új fejezet kezdetét a FIAT sikerektől övezett, társadalmilag releváns, az autóipar élvonalában eltöltött történetében, amelynek során mindvégig ügyfélközpontú szemlélet jellemezte a márkát. A kulcsfontosságú eseményen (amelyet a következő linken tekinthet meg) a nemzetközi sajtó és a különböző közintézmények képviselői – köztük a vállalkozási és Made in Italy miniszter, Adolfo Urso szenátor, a szenátus alelnöke Licia Ronzulli szenátor, továbbá a képviselőház termelési, kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke Alberto Luigi Gusmeroli, a régió elnöke Alberto Cirio és nem mellesleg Torinó polgármestere, Stefano Lo Russo. – mindemellett a Stellantis csoport felső vezetése is részt vett: jelen volt John Elkann, a Stellantis elnöke, Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója, valamint Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója és a Stellantis marketing igazgatója.

John Elkann, a Stellantis elnöke kijelentette: "A Fiat 1899-ben született a haladás iránti szenvedélyből. Azon kevés vállalatok közé tartozott, amelyeknek sikerült a kézműves szakaszból az ipari korszakba átlépniük. Emberek milliói számára jelentette a szabadságot, hogy bárhová mehessenek, méghozzá stílusosan. 125 éve folyamatosan dolgozunk, megoldásokat keresünk, hiszünk a jövőnkben, és kitartóan védjük azt, amit felépítettünk. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy abból a torinói startupból ma a Stellantis, a világ egyik legnagyobb járműgyártójává váljon."

Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója úgy nyilatkozott: "Nagy örömömre szolgál, hogy a FIAT torinói otthonában ünnepelhetem a 125 éves fennállást, és megoszthatom az összes érdekelt féllel ennek a pillanatnak az érzelmeit. A Stellantis konstellációnk egyik legikonikusabb márkájaként a FIAT igazi olasz ízt hoz ügyfeleink szívébe világszerte. A FIAT már a harmadik egymást követő évben a Stellantis első számú márkája a volumen tekintetében. A bolygó négy hazai piacán vezet: Olaszországban, Brazíliában, Törökországban és Algériában. Ez hajtja a lendületet, hogy tiszta, biztonságos és megfizethető mobilitást kínáljon a vásárlóinknak szerte a világon. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek a FIAT generációk óta olyannyira fontos, és minden nap keményen dolgoznak azért, hogy újabb 125 év gazdag történelmét biztosítsák a márkának. A Fiat csapatában ugyanaz a szenvedély és ugyanaz a vágy osztozik, hogy mindig mosolyt csaljon az ügyfeleink arcára."

„A FIAT az elmúlt 125 évben mindvégig megingathatatlan társadalmi jelentőséggel bírt. Ügyfeleinknek azt kínáltuk, amire valóban szükségük volt, méghozzá az adott kor szükségleteihez és jellegzetességeihez igazítva.” – mondta Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója és a Stellantis globális marketing igazgatója. „Ügyfeleink ikonikus, megfizethető városi autókat, takarékos, tágas kompaktokat, családi mobilitási megoldásokat és haszonjárműveket keresnek, és persze ott az Abarth, amely a vezetés örömét testesíti meg a mindennapokban – a FIAT pedig pont ezeket kínálja számukra. A FIAT aktuális visszatérését a globális tömegpiacra három fő pillérre alapoztuk: ezek az olasz dizájn és fejlesztés, a globális platform, valamint a helyi relevancia.

 

Dolce Vita hétvége Budapest tengerpartján, a Lupa Beachen

2024. július 5-e és 7-e között a Fiat nagyszabású ünnepléssel készült a Fiat 500 Club tagjaival a jeles alkalomra a festői szépségű Lupa Beachen. A háromnapos születésnapi rendezvény tele volt olyan szórakoztató programokkal, amelyek életre keltették a Dolce Vita életérzést. A látogatók felfedezték a legújabb és klasszikus Fiat 500-as és Fiat 600-as modelleket is, és sokan éltek a lehetőséggel, hogy tesztvezetéseken keresztül a helyszínen kipróbálják a legújabb a 600-as modell, lágy hibrid változatát. A hétvége számos vendégprogramot és meglepetést is tartogatott. A helyszínen szombaton DJ-Lotfi Begi gondoskodott a megfelelő hangulatról, a zene mellett pedig lehetőség nyílt kipróbálni az igazi nápolyi pizzát Szabi péktől, e mellett izgalmas nyereményjátékok, exkluzív ajándékok fokozták az esemény izgalmát és nyüzsgő légkör várta az érdeklődőket. A résztvevők továbbá olyan izgalmas programokon vehettek részt, mint például a quiz, a strandlabda pakolás, ahol 30 másodperc alatt kellett megtölteni egy Fiat 600-ast 60 db labdával, a homokzsák dobás és a selfie box. A Club minden évben megünnepli az ikonikus 500-as modell születésnapját, és ez idén sem volt másképp.

A rendezvény újrateremtette az alapvető olasz életstílust, felejthetetlen élménnyé téve minden látogató számára. Az eseményen közel 400 Fiat-rajongó tulajdonos vett részt. A rendezvény a szombati napon érte el csúcspontját, amikor a Fiat 500 Club tagjai részvételével több mint 100 db 500-as gyűlt össze a parkolóban, amely hűen tükrözte a Fiat óriási népszerűségét és a közösség márka iránti elkötelezettségét. A Fiat születésnapi ünnepsége a Lupa Beachen átütő sikert aratott, bizonyítva ezzel a márka és lelkes rajongói közötti szoros kapcsolatot. Az esemény nemcsak a Fiat örökségét tisztelte meg, hanem maradandó emlékeket is teremtett minden résztvevő számára.

A Fiat 125 éves múltra tekint vissza. A márka útja 1899-ben kezdődött, amikor bemutatták első autójukat, a 3 ½ HP-t. Az évek során a Fiat az autóipar kulcsszereplőjévé vált, amely számos innovációjáról és ikonikus modelljéről ismert. A Fiat autók nemcsak műszaki fejlesztéseiről híresek, hanem arról is, hogy megtestesítik az olasz "Dolce Vita" életérzést. Például az 1950-es években bemutatott Fiat 500 forradalmasította a városi közlekedést a praktikum és a stílus ötvözésével. A Fiat 500 nem csupán autóvá fejlődött; az olasz kultúra szerves részét képező életmód szimbólumává vált.

 

A FIAT partnerként támogatja Torinót, a 2024-es év üzleti kulturális fővárosát

A FIAT története az 1899-es kezdetektől fogva elválaszthatatlan a piemonti régió székhelyétől, így a cég alapításának 125. évfordulóján a FIAT támogató partnere a „Torino a 2024-es év üzleti kulturális fővárosa” kezdeményezésnek. Az Általános Olasz Iparszövetség által odaítélt, rangos cím, amelyet a helyi ipari szakszervezetek áldozatos erőfeszítéseinek köszönhetően érdemelt ki Torino, nem csupán a város gyártási hagyományait ismeri el, de az itt működő vállalkozások azon képességét is, hogy a jövőre fókuszálva küzdjenek meg napjaink sürgető kihívásaival, így a környezeti és digitális átállással, vagy a mesterséges intelligenciával, és kövessék a fenntarthatóbb, befogadó társadalom kialakításához vezető utat.

A FIAT büszke támogatója a „Torino a 2024-es év üzleti kulturális fővárosa” projektnek, és aktív szerepet vállal az esemény programjának egyes speciális kezdeményezéseiben. Ide tartozik a „Jövőbe tartó Torino: üzleti kultúra, az innováció kultúrája” című kiállítás is, amelynek a Torinóban található olasz risorgimento nemzeti múzeuma ad otthont, és amely ingyenesen látogatható szeptember 29-ig. A tárlat hét multimédiás és vizuális szakaszból áll, amelyeket az olasz risorgimento nemzeti múzeumában, az olasz kamara monumentális folyosóján rendeztek be, központba állítva a torinói iparosodás történetét. A lebilincselő történet egy magával ragadó installációval zárul, ahol a látogatók a torinói vállalkozások előtt álló, jövőbeli lehetőségeket ismerhetik meg.

Megosztás

Egy évszázada a mobilitás élén

Hello Mozaik

Egy évszázada a mobilitás élén

  • 2024.10.8

Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal. A vállalat úttörő szellemisége 100 év múltán sem csorbult. A születésnapot a magyar képviselet Prestige Day keretében ünnepelte partnereivel Zsámbékon, a DrivingCampen.